Könyvem

“A gyönyörű völgyben a telep szélét egy aprócska patak határolta, a hosszanti irányban elnyúló telep fái között apró házbokrok bújtak meg: rokon családok szoros összetartozásának jelzőjeként.

Ismeretlen volt a henyélés; a férfiak mindnyájan dolgoztak, ki a vasúton, ki építőknél, erdészeten, bányánál. Egy időben a bányászbusz kijárt a telepre, olyan sok volt onnan a felszálló cigány bányász. (Éltek, dolgoztak, tették, amit kellett.)

Mi, gyerekek, napközben csoportosan jártuk az erdőt-mezőt, ha már végképp nem találtunk semmi ennivalót, akkor gombát nyársaltunk, az mindig volt bőven, az este, az már hazavetett minket.

A telepen hajdan viszonylag nagy házban laktunk (három helyiségből állt). Apámék aludtak a konyhában, a fiúk és a lányok külön-külön szobában feküdtek, ez akkor, ott, ritka dolognak számított. Anyám picike kertjében pár ágyás zöldség, pár bokor valamilyen virág volt, ma is látok ilyet nála, hosszú szárait akkoriban virágzáskor Árpi bátyám csúzlival lövöldözte szét.

Jellemző volt ránk az is, hogy ott, a telepen hogyan oldottuk meg a fürdést: anyámnak volt egy nagy horganyzott teknője, a masinán (sparherden) melegítettek egy-egy nagy fazék vizet: eggyel a lányoknak, másikkal a fiúknak. Azt a szobát, amelyikben éppen fürödtünk, bezártuk. Anyámnak mindig akadt valami öreg szőnyegdarabja, amit kilépőnek a lábunk alá rakott a döngölt földre…”